Szabályzat
Általánosan
Minden fordulóban négy feladatot kell megoldani. Az első fordulóban történelmi, a második fordulóban magyar irodalmi, a harmadik fordulóban művészet- és zenetörténeti témákhoz kötődő kérdésekre kell válaszolni. Pontegyenlőség esetén a kapott pontot a feladat leadási ideje befolyásolja (magasabb pontszámot [+10%] kap az a csapat, amely leghamarabb küldte be a megoldást). Ebben az évben egy konkrét év eseményeihez kötődő kérdések, feladatok lesznek.
A verseny menete
Kreatív feladat
Az idén három verset ajánlunk megzenésítésre, feldolgozásra, modernizálásra, akár „rappesítésre”. A Serkentő ének, A bölcsnek állhatatossága, A magyar író költemények közül lehet választani egyet (nem szükséges a teljes hosszhoz ragaszkodni), minimum 10 sor terjedelmet várunk aktualizálásra. A költeményeket Batsányit érintő helyszínen kérjük előadni, erről felvételt készíteni, amely legfeljebb 3 perces kisfilm lehet. A filmben megjelenő képi elemek hangulatában, tartalmában kapcsolódjanak a vers mondanivalójához. A zenei alaphoz bármelyik kortárs zenei művet felhasználhatjátok (ez esetben azonban a szerzői jogi védelem szabályai miatt nem publikálhatjátok a művet). A zenei alaphoz használhatjátok https://www.youtube.com/audiolibrary/music oldalt, google regisztráció után, mert ezek szabadon felhasználhatók. A filmet tetszőleges eszközzel készíthetitek - mobiltelefon, fényképezőgép, kamera -, töltsétek fel a youtube-ra vagy indavideóra vagy dropbox-ba. Nekünk csak a filmre mutató linket (hivatkozás, URL) kell elküldeni vagy pendrive-on leadni a gimnázium portáján a film elkészítése után.

A feladat leadási határideje: 2017. november 10. (péntek, 8:00)
1. forduló:
Történelem
meghirdetése: 2017. szeptember 11.
leadási határidő: 2017. szeptember 26. 23:59
2. forduló:
Irodalom
meghirdetése: 2017. szeptember 27.
leadási határidő: 2017. október 10. 23:59.
3. forduló:
Művészetek
meghirdetése: 2017. október 11.
leadási határidő: 2017. október 25. 23:59
Döntő: 2017. november 21. 14:00 Batsányi János Gimnázium és Kollégium
A verseny lebonyolítási rendje
4 forduló, melyből 3 az interneten zajlik, míg a 4. - eredményhirdetéssel egybekötött – a Batsányi János Gimnáziumban zajló záró forduló, döntő.
A versenyen való részvétel
A versenyen való részvételhez regisztráció szükséges. A regisztráció során a csapatoknak meg kell adniuk a bejelentkezéshez és a kapcsolattartáshoz szükséges adatokat. Regisztráció a "Bejelentkezés" menüpont alatt, vagy az alábbi linken lehetséges.
A kreatív feladat értékelési szempontjai
Tématartás, gondolati tartalom, /képi információk színessége, képi megjelenítés ötletessége/, esztétikai minőség, mozgóképi formanyelvi elemek változatos alkalmazása /képkivágás, szemszög, kameramozgás/, megvalósítás kreativitása, zenei megoldások /mondanivaló kiemelése/, a film hosszúságának betartása.
Adatvédelmi nyilatkozat